Az Enslaved: Odyssey to the West egy híres kínai regényen, a Nyugati Utazáson alapul. A Nyugati Utazás számunkra sem lehet ismeretlen, ha más miatt nem is, hát a szintén szabadon értelmezett feldolgozása, a Dragon Ball miatt - vagy említhetnék a Saiyuki című mangát és a hasonló nevű élőszereplős tévésorozatot, megannyi japán drámát vagy a gyerekeknek szánt rajzfilmet. A központi téma azért egyezik, a Nyugati Utazás főszereplője ugyanis Son Goku, alias Majomkirály, egy természetfeletti erővel bíró különös erejű lény, akit egy szerzetes egy fejpánt segítségével "ural", majd közös utazásra indulnak Nyugatra - útjuk során pedig találkoznak segítőtársakkal és gonosz ellenlábasokkal egyaránt. Az Enslaved központi témája szintén az utazás lesz, és főhősünk, Monkey, valóban nem hétköznapi teremtmény: emberfeletti ereje, ügyessége és állóképessége eltörpül szerencséje mellett, hogy fogságából kiszabadulhat - de egy zuhanó repülőgép fedélzetén a Trippel való találkozása több, mint kellemetlen, hiszen itt is rákerül Monkey fejére a szolgaságra kényszerítő fejpánt. Trip egy látszólag törékeny hölgy, hacker képzetséggel, és egy céllal, hogy eljut egy viszonylag távoli helyre: ebben leszünk mi a segítségére, az Enslaved pályáin haladva pedig a két főszereplő gyakrabban szorul majd egymás segítségére, mint azt gondolnánk.